A mögöttem tátongó üres térben hamarosan színházi előadás kezdődik a mindig is a világot jelentő deszkákon, helyénvaló tehát a „közönség” megszólítás – jóllehet mindannyian tudjuk, hogy akik most itt a VOKE színháztermének nézőterén ülnek, mindannyian Tóth Dénes 50 évvel ezelőtt kezdődött amatőr rendezői pályáját megünnepelni és emlékének adózni jöttek ide, Dénes nap közeledtén. Itt vannak a régi és az újabb színjátszóközösségek tagjai, az egykori munkatársak, a valahai előadások drukker törzsközönsége, rokonok, kollégák, pályatársak, ismerősök, barátok, cimborák – akik szerették, becsülték, tisztelték Dénest, értékelték és támogatták hivatása mellett űzött művészi ambícióit, cselekvő részesei vagy haszonélvező befogadói voltak amatőrszínházi tevékenységének.

Debrecen méltán lehet(ne) büszke legendás, nagymúltú, a város hírnevét itthon is, a határon túl is, széles e világban pedig Kanadától Németországig, Belgiumtól Indiáig, Amerikától Japánig, Svédországtól Monacóig nemzetközi fesztiválokon öregbítő együtteseire (Abakusz, Alföld, Debreceni Egyetemi Színpad, Debreceni Színjátszó Stúdió, Főnix Diákszínpad, Kisalföld Gyerekszínpad, Únió Mozgásszín, ZeneTheátrum Musicalszínház, a régi Tóth Árpád Diákszínpad, a régi Bethlen Színjátszókör, az ADYák Színpad, és más gimnáziumok, iskolák diákszínjátszóira, kultúrházak ifiklubjainak amatőr együtteseire, a közelmúltból a volt KPVDSZ, GÖCS, KISZÖV ifjúsági csoportjaira és munkásszínjátszó közösségeire – a teljesség igénye nélkül említve csak a legismertebbeket).

Letagadhatatlan, hogy a város a 60-as-70-es évek óta fontos szerepet töltött – és tölt be ma is –a magyar amatőrmozgalomban. Erre a múltra (és jelenre), valamint nemzetközi fesztiválokon szerzett élményeinkre és tapasztalatainkra alapoztuk négy évvel ezelőtti kezdeményezésünket a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel (Dénes is lelkesen osztotta álláspontunkat és tanácsaival segítette a tervezgetést): rendezze az AITA/IATA világszervezet az első magyarországi nemzetközi amatőrszínházi fesztivált Debrecenben! Akkor nem, idén júniusban viszont igenis megvalósult rég óta dédelgetett tervünk: 3 kontinens 12 amatőrszínházának produkciói érkeztek Debrecenbe – a világszervezet 1952-es megalakulása óta először rendeztek AITA/IATA nemzetközi fesztivált egykori „vasfüggöny mögötti” országban. Dénes viszont ezt már nem érhette meg…

Hullanak a debreceni amatőrrendezők. Elment az Alföld éléről a közösségteremtő amatőrrendezők doyenje, Thuróczy Gyurka bácsi, majd az őt mesterének tekintő másodgenerációs vezető Porcsin Laci is. Itt hagyott minket a legendás TÁGot a ma is aktív Debreczeni Tibortól átvevő Magi Pista, majd az őt váltó Szegi Laci is. Vele és Dénessel együtt végeztünk a Színművészeti Főiskola drámaelméleti osztályában 1982-ben; egyformán úgy gondoltuk, hogy valahol a hivatásos és az amatőr színjátszás mezsgyéjén így lehet előrelépni: megszerezni az elméleti tudást és az azt igazoló másoddiplománkat, majd egy struktúrán kívüli, „alternatív színházi csoport” élén járni a magunk útját, nem elhagyva kenyérkereső újságírói, lapszerkesztői, tanári, népművelői hivatásunkat – merthogy a hobbiként megszállottan űzött amatőrszínházi rendezésből nem lehet megélni. A Sajtódíjas, Aranytollas újságíró Tóth Dénes sem gondolt pályaelhagyásra mindaddig, amíg a vidéki újságírásban, lapszerkesztésben lehetőséget látott – ahogy azt a gyászszertartásán felolvasandó posztumusz levelében is tudatta az általa meghívottakkal.

A mai esemény gazdája, az Únió Mozgászín jogutóda, az UNIÓ-4 nevű színházi csoportosulás régi-új tagjai megkérdeztek: mondanék-e néhány mondatot, hogy Dénes emlékét felidézzük, alakját és törekvéseit megidézzük az általa rendezett két előadás megtekintése előtt, hiszen kettőnk amatőr rendezői pályája szinte egyszerre indult. Kisebb-nagyobb közeledő-távolodó amplitúdókkal párhuzamosan haladtunk, hogy majd a végtelenben egyszer találkozhassunk…

Amatőrszínházi próbálkozásaink a 70-es évek elejére datálhatók, érdeklődési körünk és – mondjuk így nagyképűen – világszemléletünk is nagyjából hasonló volt. Kezdetben: vers, irodalom, később zene, mozgás, képzőművészet volt előadásaink inspirálója és stiláris meghatározója. Figyelemmel követtük egymás bemutatóit, színjátszóink is jó viszonyt ápoltak és ápolnak egymással a mai napig is.

Egymáshoz kapcsolódásunkban segített, hogy ifjúságunk hajnalán nemcsak 9. emeleti tőszomszédok voltunk az Újkert egyik kékerkélyes toronyházának liftakna melletti másfél szobás paradicsomában, hanem a Dénes és az én nagyobb fiam egyszerre születtek, sőt tejtestvérek voltak – mi magunkat jobb szó híján a tej-apaság vagy a tej-komaság rokoni fokozatával jelöltük (a kölcsönkapott anytejmennyiséget Dénesnek napi rendszerességgel apasörben törlesztettem…).

Egyszerre, ugyanabban az évben, 1972-ben léptünk a felnőtt amatőr színjátszás buktatókkal és sikerekkel kikövezett útjára: Dénes az általam is revelatív erejűnek tartott beat költészet bibliájából készített előadást Üvöltés címmel, én Ginsberg verseit fordítgattam angolból és a Kossuth Egyetem Főnix Színpadában próbálgattam szárnyaimat verses szerkesztett műsorokban. Jean-Louis Barrault és Marcell Marceau hatására a Mimosz Együttesben mozgásos produkciókat és pantomimelőadásokat hoztam létre – Dénes pedig Palasovszky Ödön, Lábán Rudolf és Madzsar Alice mozgásrendszerének megismerése és alapos elméleti tanulmányozása hatására – hajdúnánási és debreceni csoportjainak kezdő próbálkozásai után – szintén a mozdulat primátusára helyezte a hangsúlyt. Posztgraduális színművészeti főiskolás korunkban a hosszú vonatozgatások alatt a ma egyre gyakrabban hivatkozott Mejerhold biomechanikus színházáról értekezgettünk megtermékenyítően a büfékocsiban (a zsúfolt hajnali munkásvonatokon e kívül nem igen akadt számunkra hely).

Elismerésre méltó színháztörténeti tény: az Unió Munkásszínpad (később Mozgásszín) összesen 110 lelkes és fellelkesített játékosával – egy híján 40 produkciót hozott létre Dénes szakmai irányításával és aktív rendezői közreműködésével, akinek hangoztatott hitvallása volt, amit élete utolsó szakaszában rendszerező szándékkal írt kis köteteiben több helyütt megfogalmazott: „A legcsekélyebb ember is teljes lehet; teljes annyiban, amennyiben eljut saját lehetőségeinek csúcsára”.

Ezeken a csúcsokon a Rodiniána (1980), a Bilincsek (1982), a Punalua (1983), a Cserjésben (1984) a mozgásszínháztól később az érzékek színháza felé moduláló törekvések „játszó személyei” a saját cselekvő jelenlétüket adták önmaguk és a világ megismeréséhez.

Az Unió Munkásszínpad nem irodalmi színpad, hanem amatőr színjátszókból álló együttes volt, mely ugyan majdnem mindig irodalmi alapanyagból kiindulva készített el műsorait, mégsem irodalmat, hanem színházat közvetített.

Hazánkban egyedülálló volt (és ma is ritkaságszámba menő fehér holló) az az elméleti tudással megalapozott mozgásszínházi kísérleti műfaj, melyből az együttes széles repertoárt épített.

Érdekes párhuzam, hogy míg a Mimosz Pantomimegyüttes a Panta Rhei által újrahangszerelten Bartók Táncszvitjét használta, az Unió a Color zenekar muzsikájára készített Panoptikum című táncszvitet készítette el, később – már a Szabó Tibor szervezte Pódium Műhely Egyesület tagjaként a Lux zenekarral is több produkciót hoztak létre. Ezekben az előadásokban, performanszokban a zenének (Vivalditól Czeslew Niemenen át Jean-Michell Jarre-ig) és a mozgásnak (táncnak, pantomimnek, akrobatikának) volt meghatározó szerepe – mint ahogyan a Mimosz esetében A könnyű ember, Az Igazság és Hamisság utazása,az Egy katona története, Bolyongás az elvarázsolt kastélyban című előadásook Ravel, Bartók, Chick Corea, Ravi Shankar zenéjére készültek.

Dénes az írás, szerkesztés és a tanítás mellett (nem középiskolás fokon, hanem a Tanítóképző Főiskolán, később a Református Hittudományi Egyetemen tanítottunk párhuzamosan, vagy egymást váltva kommunikációs, drámaelméleti és rendezői gyakorlati tárgyakat) „másodállásban” teremtette meg a maga rendezői repertoárját – ami a számok nyelvén összefoglalva is tiszteletet parancsolóan gazdag és lehengerlő életmű:

33 éven át,

5 amatőr csoport és 13 alternatív társulás 272 közreműködőjével

64 produkciót hozott létre,

617 előadási alkalommal,

több mint 107 ezer néző előtt.

A műfaji, stiláris és tematikai sokszínűség érzékeltetésére fontosabb rendezéseinek felsorolása álljon itt bizonyítékul:

Szövegközpontú produkciók:

Üvöltés – válogatás a beat-költészetből (1972),

Pillanatkép egy bolygóról. Friedrich Dürrenmatt tragikomédiája (1973),

A kispolgár hét főbűne. Bertolt Brecht újkori moralitása (1978),

Jelenetek a kamaszkorból. Gyermektragédia Frank Wedekind A tavasz ébredése

című drámájából (1986)

A nyárspolgár hét fő bűne. Pornográf moralitás Ionesco A kopasz énekesnő című ellenszínműve nyomán (1993),

A mozgásszínház iránti vonzalmát mutatja a

Panoptikum című táncszvit a Color együttes muzsikájára (1977),

a Rodiniána című mozgásfantázia szobrokra, Vivaldi zenéjére (1980),

a Bilincsek című szöveg nélküli 6 kép Madzsar Alice témáira (1982),

a Punalua című fiktív rituálé Palasovszky Ödön költeményére (1983),

a Képzeld el! című multivíziós balett John Lennon emlékére (1983),

az Atlantisz című rockszvit a Lux együttes zenéjére (1984),

a Cserjésben című mozgásdráma Akutagava Rjunoszuke

novellája alapján (1984) – (itt jegyzem meg: a japán kultúra, a nó,

a kjógen, a kabuki és a japán haiku költészet iránti rajongásunk is

szoros összekötő szál volt köztünk Dénessel!)

az Álom Szent Iván éjjelén című performance az érzéki színház

modorában (1992),

A Nap és a Hold elrablása című táncfantázia (2000),

és a 4′ 33″. A Semmi című „gesamtkunstwerk” (2002).

2019-ben, néhány alapító tag sikeres kísérletet tett az Unió reneszánszára. A 63 esztendős átlagéletkorú, nyolctagú (11 gyermekére és 5 unokájára büszke) csoport nemhivatásos játékosai újra együtt léptek színpadra – immár UNIÓ-4 néven.

A mai emlékállító ünnepi rendezvényen két előadást láthatunk:

Magam is rendeztem a Csokonai Színházban Übü-előadást, így dupla érdeklődéssel vártam (sőt ugyanebben a színházteremben egy fesztivál programjában zsűriztem is tavaly) Dénes „kortárs színpadra görbített” Übü-változatát.

Először tehát a Szabadicska című „börlex”-et láthatjuk: itt Alfred Jarry A láncra vert Übü című patafizikus darabjának 120 éves, de a mára áthangszerelt történetei és alakjai elevenednek meg.

Majd rövid technikai szünet után az Unió-4 a Galopp című produkciójával tiszteleg rendezőjük emléke előtt. A Csokonai Színházban korábban mi is műsorra tűztük a Monty Python Gyalog- galopp című filmjének forgatókönyváből készült színpadi adaptációt; most Tóth Dénes színpadra álmodott koncepciója alapján a rendezést Sőreghy Ágnes fejezte be.

Amíg a színjátszók felkészülnek – és a közönség kikapcsolja a mobiltelefonokat:

Dénes is, én is ronggyá hallgattuk annak idején a Cseh Tamás/Bereményi szerzőpáros hihetetlenül célbataláló tartalmú, korszakos jelentőségű dalait orsós magnón, kazettán, bakelitlemezen is. Tőlük vett idézet ( „Megírták helyettünk angolul”) lenne a címe az angolszász rocklegendákat énekelhető magyar szövegfordításban közlő dalfordításkötetemnek, melynek szerkesztésére és korrektúrázása Dénest kértem fel (jó apropóként kínálkozott, hogy hosszú idő után ismét találkozgathassunk egy-egy kávé mellett), aki a tőle megszokott írástudói szaktudással és precizitással gondozta, javította, tipográfiai és egyéb tanácsokkal segítette a már véglegesített és sajtó alá rendezhető szövegeket. (A Beatles Imagine című dala, Dénes 1983-as Képzeld el! című balettjének címadója természetesen nem maradhat ki a kötetből – ebben megegyeztünk! „Mi van, ha nincs túlvilág? Ha te csak képzeled?”) És természetesen Dénes neve az imprimaturában első helyen áll majd …

„E kies hazában mutass nekem

Egy oly nagy ravaszt, mint Sékszpír Wiliem!” – Cseh Tamás utánozhatatlan hangján a csőnadrág és hegyes cipő korszakában Mambó magnón meg MK-24-esen szólt a dal. A nagy ravasz angol drámaíró legismertebb művében a dán királyfi mondja a színészeknek az egérfogó jelenet előtt: „Menjetek, készüljetek!

A SÖR (Shakespeare Összes Rövidítve) című régi-régi rendezésem (melyet Dénes is igen nagyra értékelt) filmforgatási jelentében a szerep szerinti Rendező ezzel a instrukcióval biztatja felkészületlen színészeit a dialógusok gyakorlásra, míg ő átszalad a büfébe bekapni egy felest: „Dolgozzatok rendesen! Azért, mert nem vagyok itt, azért még figyelek!”

Üzenem az UNIÓ-4 színre lépő színészeinek: Dolgozzatok rendesen!
A RENDEZŐ nincs itt, de azért még figyel!

Jó szórakozást és meghitt emlékezést kívánok mindenkinek!

Edit Template