Petőfi szavalóverseny – 2023

Beszámoló

Petőfi Sándor Szavalóverseny 



Időpont: 2023. március 8., szerda 



Helyszín: VOKE Egyetértés Művelődési Központja

4034 Debrecen, Faraktár u. 67.



A Debreceni Vasutas Művészeti és Kulturális Egyesület a Jövő Boldogsága Segítő és Támogató Közhasznú Egyesület és a Maticska Jenő Alkotó és Képzőművészeti Kör  ismét megrendezte a nemzeti ünnephez kapcsolódó, a szabadságharc hőseinek, Petőfi költészetének és a reformkor szellemi vívmányainak tisztelgő szavalóversenyét.

 

Idén a Petőfi200 ideiglenes kollégium támogatásával valósulhatott meg a minden eddiginél nagyobb résztvevői létszámmal bíró rendezvény.

 

A verseny hagyományosan 4 korcsoportban indult: gyermek (10-14 év), diák (15-22), felnőtt (23-60) és szépkorú (60 év felett) kategóriákba jelentkezhettek az érdeklődők. A jelentkezők két verssel készültek: egy Petőfi költeménnyel és egy szabadon választott verssel. A nagy létszámra való tekintettel azonban a résztvevők csak egy verset mutathattak be a zsűri előtt. A versenyzők maguk dönthettek arról, hogy melyik versüket kívánják elszavalni.

 

A szakmai értékelést a szokásos 3 fő helyett 4 fős zsűri végezte, amelynek tagjai:

 

  • Kerékgyártó Kálmán költő, a zsűri elnöke,
  •  Keresztúri Mária, költő, író, 
  • Korompainé Mocsnik Marianna, gimnáziumi magyar tanár, múzeumpedagógus, etnográfus 
  • és Vranyecz Artúr színész, bábművész, rendező voltak.

 

A versenyre 68 versmondó jelentkezett, a debreceni általános iskolák és gimnáziumok mellett megyei oktatási intézményekből is érkeztek a gyermekek, a diákok felkészítő tanáraikkal, szüleikkel, nagyszüleikkel. Zömmel az iskolás korosztály vett részt a versenyen, ezúttal a felnőttek és szépkorúak kis létszámban voltak jelen.

 

12 versenyző továbbjutott Koltóra, a szavalóverseny döntőjére. Ők március 18-án utaztak Sass Bálintné, a Jövő Boldogsága Segítő és Támogató Közhasznú Egyesület vezetőjével, aki koltói élményeiről így ír:

 

„A debreceni versenytől a koltói bemutatkozásig – 

Petőfi Sándorra emlékeztünk születésének 200. évfordulóján

 

Mintha életre kelne a költő Jövendölés című verse, melyet édesanyjához írt 1843-ban:

„Anyám az álmok nem hazudnak,
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él.”

 

Kiemelt figyelmet kap 2023-ban Petőfi Sándor, nem csak hazánkban, de a határon túl is méltóképpen emlékeznek a nemzet költőjére.

 

Ezévi rendezvényünk azért is különleges volt, mert soha ilyen sokan és ilyen színvonalon még nem mondtak verset rendezvényünkön.

 

Már a debreceni megmérettetés is sok meglepetést tartogatott. Nagyon változatos volt a költők listája, sok volt a mai szerzők által írt mű. /Laczkfi János, Szabó T. Anna, Sohonyai Attila, Keresztúri Mária/

Köszönet a 23 pedagógusnak akik felkészítették a gyerekeket és segítették a versválogatásban őket.

 

A 8. Koltói Petőfi szavalóverseny 2023.03.18-án zajlott. A nagy érdeklődésre való tekintettel, két autóbusszal utaztunk. Előző napon Nagybánya nevezetességeit tekintettük meg, majd Koltón a Teleki kastélyban és a múzeumban tettünk látogatást. A kastélykertben megkoszorúztuk Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész alkotását, amely a padon ülő házaspárt ábrázolja. A szobor Petőfi és Szendrey Júlia koltói mézesheteinek állít emléket. Itt elhangzott a Szeptember végén című vers is.

Elérkezett a nagy nap. 54 versenyző indult 4 kategóriában.Érkeztek versmondók: Mátészalkáról, Fehérgyarmatról, Koltóról, Nyírvasváriból, Tiszapüspökiből, Szakolyból, Nyíregyházáról, Nyírtelekről, Monóról.

 

Kimagaslóan szép sikereket értek el versenyzőink. 

 

Felsőtagozat

I.hely Schvarzkopf Lujza Hanna- Derecske

Különdíj: Kis Polli- Vörösmarty Mihály AMI

Faragó Andrea -Vörösmarty Mihály AMI

Dicséret: Lóránt-Varga Milán -Petőfi Sándor Ált. isk.

Kovács Hanna- Vörösmarty Mihály AMI

 

Középiskola:

I.hely Vásárhelyi Éva -Tóth Árpád Gimnázium

  1. hely Gólián Viktória- Tóth Árpád Gimnázium

III. hely Tar Ottó- Tóth Árpád Gimnázium

 

Szépkorúak:

  1. hely Szabó Lajosné

 

A zsűri különdíját Vásárhelyi Éva kapta.

 

Jó érzés volt debreceninek lenni, magyarnak lenni ezen a színvonalas rendezvényen. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen versenyzőkkel képviselhettük városunkat és méltóképpen emlékeztünk Petőfi Sándorra.

Edit Template
petofi_szavalo_230308_03
petofi_szavalo_230308_06
petofi_szavalo_230308_08
petofi_szavalo_230308_11
petofi_szavalo_230308_12
petofi_szavalo_230308_13
petofi_szavalo_230308_16
petofi_szavalo_230308_17
petofi_szavalo_230308_18
petofi_szavalo_230308_19
petofi_szavalo_230308_20
petofi_szavalo_230308_21
petofi_szavalo_230308_22
petofi_szavalo_230308_23
petofi_szavalo_230308_24
petofi_szavalo_230308_25
petofi_szavalo_230308_26
petofi_szavalo_230308_28
petofi_szavalo_230308_29
petofi_szavalo_230308_30
petofi_szavalo_230308_31
petofi_szavalo_230308_32
petofi_szavalo_230308_37
petofi_szavalo_230308_38
petofi_szavalo_230308_39
petofi_szavalo_230308_42
petofi_szavalo_230308_44
petofi_szavalo_230308_48
petofi_szavalo_230308_52
petofi_szavalo_230308_53
petofi_szavalo_230308_55
petofi_szavalo_230308_56
petofi_szavalo_230308_57
petofi_szavalo_230308_61
petofi_szavalo_230308_63
petofi_szavalo_230308_65
20230317_154931
20230317_161502
20230318_105243
20230318_114717
20230318_120308
334896772_869557457443088_3691358154814820999_n
336636356_177427591736087_3516867459674487096_n