Kós Mihály interjú

2020.10.09

Mindig nálam van egy ceruza.

Öröm az ürömben címmel Kós Mihály karikatúrakiállítása látható
Október 6-tól a VOKE Egyetértés Művelődési Központban.
Ebből az alkalomból beszélgettem a neves karikatúra rajzolóval.

Tizenévesen rendszeresen előfizettem a Ludas Matyira, és Füles újságra. Imádtam a képregényeket, és a karikatúrákat. A képregénynek nagy tradíciója van az Egyesült Államokban, Illetve Japánban.

Mi a helyzet karikatúra műfajával?

A ma is ismert karikatúra kezdete összefügg a nyomtatott sajtó térhódításával. Az angol szatirikus magazin, a Punch 1843-ban jelent meg először, és olyan nevek fémjelzik a világhírű angol képi humor útját, mint William Hogarth vagy George Townshend. Amerikában a New Yorker hosszú évtizedeken át karikatúrával a címlapon jelent meg. Ez növelte az eladhatóságot és a mai napig a legkiválóbb angolszász lapok, mint akár a száraz gazdasági tematikájú Financial Times is fontosnak tartják a jó politikai karikatúrák rendszeres közlését. Hasonló a helyzet a francia nyelvterületeken, a demokratikus hagyományok fontos része a politikai humor, amit még a nagy klasszikus Honore Daumier alapozott meg.

Nálunk valamelyest más a helyzet. Az 1848-as forradalom idején rövid ideig megjelenhetett a Charivari-Dongo nevű szatirikus lap, majd a kiegyezést követően Jókai Mór megalapította az Üstökös című újságot. A sokszínű sajtó időszaka azonban az 1920-as évektől fokozatosan elszürkült, sorra megszűntek a nagy múltú lapok, és a zsidótörvények és az Országos Magyar Sajtókamara működése végleg kerékbe törte a hazai szatíra, és politikai humor műfaját. Ekkor szűnt meg a kiváló Borsszem Jankó is.

A háborút követően 1945-től kezdődően egészen 1992-ig a Ludas Matyi hetilap volt a szinte kizárólagos forrása az államilag szabályozott szatírának. Fénykorában 800,000 példányban adták ki a lapot, és legendás karikatúristák dolgoztak a szerkesztőségben.

A rendszerváltást követően a sajtó teljesen átrendeződött. A kezdeti lelkes sokszínűséget fokozatosan felváltotta a szűkülő tulajdonosi réteg elvárásaihoz való igazodás. Az internet terjedése, és az olvasott sajtó zsugorodása szintén nem tett jót ennek a műfajnak.
Ma, Magyarországon kb. öt ember tud megélni ezen a pályán, a többiek hobbiként űzik ezt a mesterséget.

Kicsit kutakodtam Kós Mihály után az interneten. Ám, a Labda utcai általános iskolában történt csíntevésén kívül, amikor Lenin mellszobrát Mikulásnak öltöztette fel semmit nem leltem.

Mesélne nekem magáról? Mikor kezdett el rajzolni?

Gyerekkorom óta képeskönyveket lapozgatok a legszívesebben, legyenek képzőművészeti albumok, vagy Verne illusztrációk. Ha bemegyek egy lakásba először a falakat nézem, hogy milyen képek vannak rajtuk, nagyon sokat elárulnak nekem az ott lakókról. Külügyes szüleim révén gyerekkoromban sokat éltem külföldön. Az Indiában eltöltött öt év meghatározó volt számomra. Festeni, és rajzolni is korán kezdtem. Az első gyermekkori sikerélményem volt a gyerekeknek kiírt indiai Shankar rajzversenyen elért kis ezüst serleg díjam, melyet a mai napig büszkén őrzök a könyvespolcunkon. Delhiben kezdem építészetet tanulni remek rajztanárok keze alatt.

A Műegyetemen sokkal szárazabb tanulmányok következtek és felmerült bennem a díszlettervezés is, három évig minden este díszletet tologattam az Operában. Végül maradtam a klasszikus építész pályán, tervezőként műemlékekkel, középületekkel, és kereskedelmi épületekkel foglalkoztam, meg természetesen családi házakkal is. Sokat utaztam külföldre, és mindig nálam volt a festék és a ceruza.

Hol jelentek meg a rajzai?

Grafikáimat közzé tették a Magyar Ifjúságban, Figyelőben és a Magyar Nemzetben. Mesekönyvet, és regényt is illusztráltam. Mindig is szerettem gyors vázlatokat készíteni és egy kedves évfolyamtársnőm hívta fel a figyelmemet a Koksz Karikatúra pályázatra, ahova öt rajzomat küldtem be, és hármat díjaztak. Ezt követően tagja lehettem a MUOSZ karikatúristák szakosztályának. Erre nagyon büszke vagyok, mert számos kiváló kollegával, és olyan legendás mesterekkel is megismerkedhettem, mint a korán elhunyt Császár Tamás vagy Tettamanti Béla.

Kik a "kedvenc" magyar karikatúra rajzolói?

A karikatúra nagyon sajátos, és sokrétű műfaj. Az igazán jó alkotások nagyon sokáig megmaradnak a fejemben. Hol tartalmuk, hol pedig különleges egyéni stílusuk miatt. Brenner György, Kaján Tibor, Sajdik Ferenc, Marabu ( Szabó László Róbert) vagy Pápai Gábor, csak, hogy néhány hazai karikatúristát emeljek ki a sok kiváló művész közül. Mind azonnal felismerhető, sajátos, senkivel össze nem téveszthető rajzaikkal fontos részei az életemnek.

A családjáról megtudhatunk valamit?

Egy szűk mondatban.... Magamról még annyit, hogy feleségem olasz tanárnő, imádjuk az Appenin félszigetet és négy gyermekem és két unokám van.


dalnoky