Deák Kázmér

Deák Kázmér kiállítása

A Wikipédia szerint polihisztornak nevezzük, azokat a sokrétű műveltséggel rendelkező embereket, akik különböző tudományos illetve kulturális területeken rendelkeznek kiemelkedő műveltséggel, és tehetséggel. Azt hiszem, a Szadán élő Deák Kázmér grafikusra mindez ráillik. Tanár, festőművész, grafikus, de ha kell szimfonikus zenekarban csellón játszik, kórusban énekel. Egy Kerényi darabban színészi mesterséget is kipróbálta. Május 3 –tól, június 2- ig, a VOKE Egyetértés Művelődési Központja kiállítótermében láthatjuk önálló kiállítását.
Ebből az alkalomból beszélgetek vele.

– Ezzel a képzőművészeti anyaggal járja az országot jelenleg?

– Ez nem egy vándorkiállítás. A POLVAX könyv portréi kapcsán volt egy kiállításom a Cultiris Galériában (Örkény könyvesbolt) 2019-ben a könyv megjelenésekor. Azóta, most állítottam ki őket újra. Sok most látható képem nyilvánosan még nem szerepelt.

– Mit láthatunk a mostani kiállításon?

– A kiállítás három témát ölel fel. Első a POLVAX könyvben szereplő portrék. Maga, a könyv is látható az egyik tárlóban.  A másik téma a Magyar Posta által megrendelt és kiadott Filafalu bélyegsorozat. Harmadik témakör a Szerencsejáték Zrt.-nek készült sorozat, ami még szintén nem volt így együtt kiállítva. Mindhárom témában nyertem díjat, ezek az oklevelek is láthatóak a tárlókban.

– Hány évesen készítette az első rajzát, és mit ábrázolt?

– Négy éves voltam. A rajzomon egy sovány, amolyan „Rongyláb Johhny” figura táncol egy nagyon kövér nővel. A srác teljesen hajlékony és szanaszét dobálja a végtagjait, vigyorog, a nő pedig alig tud mozogni és elég morózus. A szöveg pedig az volt, hogy a srác kérdezi a nőt, hogy „Tud twistelni?”. Ezt, megmutatta anyám a megyei rajzszakfelügyelőnek, aki elkérte, megőrizte és még 20 év múlva is emlékezett rá, amikor én már diplomás rajztanár lettem.

– A szülőktől öröklődött a tehetsége?

– Mondhatni, mivel mindketten rajzoltak, festettek. Édesapám közeli barátja volt Szabó Vladimír, híres grafikusművész, fiatalon együtt is rajzoltak, csak apám az orvosi pályát választotta. Édesanyám, aki debreceni születésű, a Svetitsben végzett a 30-as években, és a pedagógiai diplomája mellé még több éves rajziskolát is végzett Debrecenben. Így, hivatásszerűen is művészkedett. A tőle örökölt rajzok között kimagasló karikatúrákat őrzök. Kicsi gyerekként állandóan a rajzasztala mellett ültem és tágra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy dolgozik.

– Milyen iskolákat végzett?

– Gimnazistaként Iványi Ödön festőművész magántanítványa voltam Salgótarjánban. Érettségi után szerettem volna a „képzőre” felvételizni, de Dönci bácsi szerint, bár a tehetségem alapján felvennének, az értelmiségi szülők az akkori politikai helyzet miatt hátrányt jelentettek. Így ő azt javasolta, hogy jelentkezzek az Egri Főiskolára rajz szakra, mert a rajz tanszék akkori vezetőjétől, Blaskó Jánostól ugyanazt a képzést megkapom, amit a képzőben lehetne, és ide nagyobb eséllyel bekerülhetek. Igaza is lett, Blaskó tanár úr lett a mesterem, hatod magammal. Büszke vagyok arra, hogy az addig a tanszéken lenézett karikatúra műfajt én kedveltettem meg a mesterrel. Később jó iskolának bizonyult a Tokaji Nemzetközi Művésztelep, ahova évekig jártam a grafikai szekcióba, ahol Prutkay Péter grafikusművésztől tanultam meg a rézkarc technikát.

– Mi volt az első munkahelye?

– Első munkahelyem a pesterzsébeti Mártírok utcai általános iskola, ahol a rajz mellett biológiát is tanítottam. Később, sokfelé sodort az élet. Az utolsó hivatalos munkahelyem pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban volt, ahol művészeti vezetőként dolgoztam. Nem tegnap volt… Ezután szellemi szabadfoglalkozású grafikusként dolgoztam négy évig, majd 93-tól a saját családi vállalkozás keretében megalapított grafikai stúdióban dolgozom, a mai napig.

– Szakmai Karrier alakulása?

– Nem vagyok karrierista, de a megszerzett elismerésekre büszke vagyok. Főleg a KOKSZ műhely tagságra, ami nekem nagyon nagy elismerés.

– Több műfaj között, milyen a karikatúrához a viszonya?

–  Mivel 4 évesen karikatúrával kezdtem, nekem azóta is a legkedvesebb műfajom. Ezzel párhuzamosan már két évtizede szaporítom a szociografikáimat, ami nem kimondottan karikatúrákból áll, de egyértelműen szatirikus emberábrázolások -, bár mindent szívesen csinálok, ami alkotótevékenység. Május 28-án, a fény napja alkalmából pl. jelenlegi lakóhelyemen, Szadán, ahol Székely Bertalan is élt és alkotott, a festményeimből lesz egy napos kiállítás.

– Hol jelentek meg a rajzai?

– Első nyilvános megjelenése a karikatúráimnak a Nógrád című megyei lapban voltak, 1971- ben, ahova utána – másodikos gimisként– külsős munkatársként rendszeresen kaptam megbízásokat. Majd, hamarosan a szombati számokban külön rovatot is kaptam. Később, országos lapokban is közölték rajzaimat.

– Kedvenc karikatúrája?

– Saját karikatúráim közül nincs külön kedvenc, mindegyiket a saját gyermekemnek tartom. Kollégáimtól sok kedvencem van, nem lenne korrekt, ha most bárkit is kiemelnék közülük. Viszont, egy gyerekkori emlékem mégis van, amire azóta is szívesen visszaemlékszem. A Ludas Matyiban jelent meg, talán 68-69 körül. Hetente volt egy közös téma, amire a karikaturisták rajzolhattak, és az egyik héten az volt a megadott téma, hogy „PROTOTÍPUS”. Az egyik rajz egy hintaszéket ábrázolt, aminek a talpa nem íves volt, hanem szögletes, hegyes. Emlékszem, az öregnek, aki benne ült, még a szemüvege is lerepült. Az alkotója Császár Tamás volt. Akkor még honnan tudhattam volna, hogy kb. 40 év múlva talán életem legmeghatározóbb és legbensőbb barátsága alakul ki közöttünk. Ő alapította meg a KOKSZ műhelyt is. Sajnos, már 6 éve nincs közöttünk.

( Fotó: Deák Fruzsina )

őszi színházi esték

bérletajánló 2024 ősz